fermentáció (lat.): erjedés, erjesztés (a konyhatechnológiában különféle szerves anyagok mikroorganizmusok által termelt enzimek segítségével történő bontása, átalakítása)
mentor (gör.): pártfogó, tanácsadó, nevelő, aki elkíséri a társait szakmai fejlődésük során, és példát mutat nekik (a köznév Odüsszeusz barátjának, Mentórnak nevéből származik)
Erjesztett ételkészítési szakértő, akit az eredeti szakmájában (a tudományos fokozatomat is adó régészettudományban) váratlanul utolért a kiégés – annak minden fizikai tünetével együtt. A fermentált élelmiszerek készítése akkor vált az életem részévé, amikor a testi-lelki problémáimra kerestem a megoldást. Már az első saját savanyúságom kóstolása után megtapasztaltam annak különleges, jótékony hatását, boldogító és gyógyító erejét.
2017-ben alapítottam meg a Fermentálás – tippek, trükkök, receptek Facebook-csoportot, hogy tapasztalat- és receptcserére alkalmas felületet biztosítsak a téma iránt érdeklődők számára. Saját egészségem kihívásai és a csoporttagok kérdései folyamatos kutatásra és fejlődésre inspiráltak. Azért, hogy másoknak is bármikor elérhető segítséget nyújthassak, létrehoztam a FerMentor Blogot, majd megalapítottam a workshopoknak helyet adó FerMentor Műhelyt és Akadémiát, melyek jelenleg online formában működnek.
Időközben szakmát váltottam és többszörösen átképeztem magam: holisztikus táplálkozási tanácsadó és zöldség-gyümölcs feldolgozó szakképesítést szereztem, hogy még több kérdésben lehessek a segítségetekre. A fermentálás mellett állatorvosi asszisztensként is dolgozom.
A fermentálás és az erjesztett ételek, italok készítésének, fogyasztásának és az egészségre gyakorolt jótékony hatásának népszerűsítése mára a hivatásommá vált: tanfolyamokkal, könyvekkel, kézműves fermentáló eszközök gyártásával, szaktanácsadással segítek mindenkinek, aki érdeklődik a téma iránt.
A kurzusokra átalakítás miatt jelenleg nem lehet jelentkezni. Bezárás
A weboldal cookie-kat használ, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. Adatvédelmi tájékoztató