Ha egy igazán hűsítő nyári finomságra vágysz, ezt ki ne hagyd! 🙂

Hozzávalók:
egy nagyobbacska (750 ml vagy nagyobb) befőttes üveg
1 db közepes/nagy méretű cukkini (nem baj, ha már magvas)
fél bio citrom
3-4 cm-nyi, vagy ízlés szerint több/kevesebb friss gyömbér
2%-os felöntőlé (1 liter vízhez 1 evőkanál só, ehhez a mennyiséghez összesen 4-5 dl-re lesz szükségünk, de jó, ha van több)
Elkészítés:
A cukkinit mosd meg jó alaposan, vágd maximum 1 cm-es karikákra, majd a karikákat kettő kivételével vágd kisebb csíkokra, hogy gusztusos hasábokat kapj. A megmaradt karikákat vágd félbe – ezek lesznek majd a leszorítók.
A citromot alaposan mosd meg, majd a felét hámozd meg. A gerezdeket vágd kisebb darabokra, a héjból pedig egy éles késsel vágj apró csíkokat (figyelj rá, hogy a fehér rész véletlenül se kerüljön bele!).
A gyömbért hámozd meg, majd vágd kisebb darabokra, vagy reszeld le.
Az előkészített zöldségeket keverd össze és töltsd a kiválasztott befőttes üvegbe, egészen annak válláig (nem szükséges erősen lenyomkodni, nehogy a hasábok összetörjenek). A tetejére tedd rá a félbevágott cukkinikarikákat úgy, hogy a széleket beszorítod az üveg válla alá (de nyugodtan használhatsz más leszorítót is).
Töltsd fel az üveget a 2%-os sóoldattal, a kupak alatt 0,5-1 cm-nyi üres hely maradjon. Zárd szorosan a tetőt a befőttes üvegre, és állítsd közvetlen napfénytől védett, közepesen meleg helyre. Amikor lecsendesedett, nyisd ki és kóstold meg. 🙂
Minden alkatrésze (a cukkini, a citrom és a gyömbér is) bátran fogyasztható. Kiválóan illik halételekhez (különösen füstölt lazachoz), mediterrán pástétomokhoz, de felhasználható levesek savanyítására vagy krémleves készítésére is. A leve jól behűtve csodás frissítő, 1-1 evőkanállal nyugodtan használhatod gyümölcsös fermentált italok startereként is.

Jó étvágyat hozzá! 🙂