Ha már a nyári slágereknél tartottunk, bizony nem mehetünk el szó nélkül a lecsó, mégpedig a savanyú lecsó mellett sem.
Már megint mi van?!…
Nyugi, nem hibbantam meg teljesen. Sajátos jelenség – remélem, hogy Ti is tapasztalni fogjátok -, hogy ha az ember elkezd fermentálni, akkor előbb-utóbb (de inkább előbb) az égvilágon minden ételében meglátja a lehetőséget a savanyításra. Így volt ez nálam a lecsó esetében is: a paradicsom, a paprika, a hagyma külön-külön isteniek, összefőzve isteniek – hát miért ne működnének együtt sós lében összezárva?
Na de még hogy működnek!… Savanyúságként ropogtathatod, összeturmixolhatod levesnek, mártásalapnak vagy mártogatósnak, tovább fűszerezheted, szószt készíthetsz belőle – a lehetőségek száma most is a végtelenhez közelít.
Én most 1:1:1 arányban használtam az alapanyagokat és egyáltalán nem fűszereztem a keveréket. Nyugodtan kipróbálhatjátok több paradicsommal, cukkinivel, zöldfűszerekkel is – mint ahogy egy normál lecsót készítenétek. Kolbászt, tojást és tejfölt azért ne tegyetek bele. 😉
Hozzávalók (egy 750 ml-es befőttes üveghez):
2 kis/közepes fej vöröshagyma
2 közepes paradicsom
2+1 kis/közepes lecsópaprika
fél liter tisztított vagy forralt, majd szobahőmérsékletűre visszahűtött víz
fél evőkanál só
Elkészítés:
A zöldségeket 1 paprika kivételével cikkekre vágtam, majd egy tálban összekevertem. Rászórtam fél evőkanál sót, majd állni hagytam, hogy az ízeik összeérjenek és levet eresszenek. A keveréket belekanalaztam egy befőttes üvegbe, lenyomkodtam, felöntöttem vízzel és a maradék, félbe vágott paprikával leszorítottam. A leszorító fölé is öntöttem még egy kis vizet, majd rázártam az üvegre a tetőt.
Az első pár napban a kupak alól csordogálni fog némi lé. Amikor ez abbamaradt, a forrás lecsendesedett, a savanyúság elkészült. Innentől fogyasztható vagy az üveg áttörölgetése után a kamrában hónapokig, sőt akár egy évig is eltartható.
Jó étvágyat, jó kísérletezést!